​Magyar csapat nyerte az első Bukaresti Nemzetközi Cirkuszfesztivált

Budapest, 2017. február 20., hétfő (MTI) - Ifjabb Richter József és lovas akrobata csapata nyerte meg az első Bukaresti Nemzetközi Cirkuszfesztivált.

 

     A vasárnap zárult fesztiválra több mint 100 artista kapott meghívást a világ minden részéről - mondta Ifjabb Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója az MTI-nek hétfőn.

"A bukaresti Globus cirkuszban március elsejével betiltják az állatszámokat, így még különlegesebbé teszi a győzelmünket az, hogy mi lehettünk az utolsó állatos produkció, amely ott felléphetett" - emelte ki az igazgató.

                

     Az igazgató elmondta, hogy a produkció egyik részében a magyar zászló is feltűnik, ő maga egy ló hátán állva viszi körbe a manézsban. A bukaresti fesztiválon a mutatványba a magyar mellett a román zászlót is beemelték, ami a közönség és a zsűri részéről egyaránt pozitív fogadtatásra talált.A díjnyertes előadás annak az akrobataszámnak a továbbfejlesztett változata, amelyet Budapesten is láthatott a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban.

     "Az előadásunkkal kapcsolatban a román sajtó is kiemelte, hogy a cirkusz politika- és ellentétmentes, és a művészet képes az országokat egyesíteni. Nagyon jó érzés volt, hogy több mint 2000 ember éljenezte a műsort és a zsűri is állva tapsolt minket" - idézte fel a művész.

     Véleménye szerint a siker a nehéz technikai elemeken túl azon is múlott, hogy mind az artisták, mind a lovak kimondottan jó formában voltak, és a produkciót hiba nélkül sikerült bemutatniuk. "Mi állatokkal dolgozunk együtt, így az akrobatáknak és a lovaknak is jó napjuk kell, hogy legyen, illetve a közönség bíztatása, szeretete is sokat segít" - mondta.

     A díjnyertes produkciót több világszámmal együtt a Magyar Nemzeti Cirkusz március 15-től október végéig tartó turnéjának keretében tekintheti meg a magyar közönség az ország 21 városában.