Megérkezett társulatunk Veresegyházra!
Jöjjön el Ön is és szavazzon, hiszen idén először a közönség szavazatán múlik, hogy melyik produkció nyeri el az Arany díjat! Szavazzon a kapott szelvényen a legjobb produkcióra, hogy kiderüljön az Ön városában ki volt a legjobb.
Idén úgy döntöttünk, hogy Budapest után Veresegyházra hozzuk a cirkuszfesztivál hangulatát. Így az idén a világ számos fesztiváljain Arany minősítést kapott produkciókat láthatnak porondunkon. Műsorunkat a Nemzeti Cirkusz 8 tagú fúvós zenekara kíséri, énekesnőnk afrikából: Lady Masallah!
Egyik szemünk sír, a másik nevet, de bizony utolsó hetünk következik.
Aki még nem látta idei új nemzetközi műsorunkat vagy látta, de még egyszer megszeretné nézni: Utolsó előadásokat játsszuk Veresegyházon. Turnénk a külföldön kezdődő téli szezon miatt egy kicsit átalakult! Hogy hogyan? A héten még megnézhetik. Bővített műsorszámok, Franciaországból új bohócunk Francesco.
Jövő évi turnénk kezdete: március eleje
Ez bizony hosszú idő, szórakozzunk együtt ezen a héten egy jót még utoljára az évben Veresegyházon!
Október 30.-ig várja nagyon sok szeretettel Veresegyházon, Termál fürdő mellett a szokott helyen Ifj. Richter József, a világ legfiatalabb cirkuszigazgatója és 70 fős társulata az igényes szórakozásra vágyó rajongóit.