Megérkezett társulatunk Szegedre!
Jöjjön el Ön is és szavazzon, hiszen idén először a közönség szavazatán múlik, hogy melyik produkció nyeri el az Arany díjat! Szavazzon a kapott szelvényen a legjobb produkcióra, hogy kiderüljön az Ön városában ki volt a legjobb.
Idén úgy döntöttünk, hogy Budapest után Szegedre hozzuk a cirkuszfesztivál hangulatát. Így az idén a világ számos fesztiváljain Arany minősítést kapott produkciókat láthatnak porondunkon.
Június 11.-én szombaton 11 órától Nemzetközi cirkuszparádét és felvonulást szervezünk a cirkusztól egészen a belvárosig, majd egy másik útvonalat választva vissza a sátorhoz. Aki még nem látott Szeged belvárosában világhírű művészeket ünnepelni, zebrákat, pónikat, pompás lovakat, púpos tevéket és öt afrikai elefántot, annak most itt a helye. Természetesen a parádénkat is élőben kíséri 8 tagú fúvós zenekarunk és hallhatják az egyenesen Afrikából érkezett énekesnőnket, aki nem más, mint Lady Masallah.
Június 18.-án szombaton 11 órától 13 óráig Ingyenes nyílt cirkusznapot tartunk, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé és a próbákba. Lehet állatot simogatni, eszközöket kipróbálni és közös fotókat készíteni, autogrammokat gyűjteni a cirkuszvilág sztárjaitól.
Június 19.-ig várja nagyon sok szeretettel Szegeden Ifj. Richter József, a világ legfiatalabb cirkuszigazgatója és 70 fős társulata az igényes szórakozásra vágyó rajongóit.