A 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon először, első magyarként Arany Pierrot-díjat vehetett át a tradicionális zsoké produkciót bemutató Richter csoport. Az idén 20 éves Magyar Nemzeti Cirkusz jubileumi gálaműsorában a fesztivál sztárjai mellett igazi unikumot láthat a magyar közönség.
A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál történetében még soha nem volt arra példa, hogy magyar artista vehesse át az Arany-díjat: Ifj. Richter József és lovas akrobata csoportja januári győzelmével beírta magát a cirkusztörténelembe.
A világ második legrangosabb cirkuszfesztiválján a zsűri a szakmai tudást, a koreográfiát, a látványt pontozta, a Richter csoport sikerét mégis az magyarázza, hogy olyan rendkívüli trükköket is bemutattak a lóháton, amelyeket senki más nem tud a világon. A hazai közönség is meghálálta a magyar virtust: 1400 ember állva tapsolta vissza újra és újra a magyar fiatalokat.
Szerencsére nem csupán egy estés produkcióról van szó, hiszen Ifj. Richter József és a Magyar Nemzeti Cirkusz 70 fős társulata hamarosan útra kel, hogy immár 20. alkalommal vigye el a csodát Magyarország nagyvárosaiba.
A fesztivál győztes magyarokon kívül a műsor attrakciójaként, a német Casselly család négy fordulatos szaltóval ékesített elefánt akrobata száma látható a repertoárban. A cirkuszi világ legnagyobb elismerését, a Monte-Carlói Cirkuszfesztivál Arany Bohóc-díját begyűjtő René Casselly négy afrikai elefánttal és pompás andalúz lovakkal mutat be grandiózus műsorszámot.
Hosszú évek után újra parádés trapéz szám a kupola alatt: a legendás tripla szaltót a Flying Weiss mutatja be. A kitűnő szórakozásról itáliai bohócok, a Gangnam Style nagymesterei, Steve és Jones gondoskodnak. Forgó halálkerék, gumitestű íjásznő és rengeteg meglepetés teszi feledhetetlenné a jubileumi gálaműsort.
A világszínvonalú produkciók mellett egy igazi különlegesség várja majd a cirkuszba látogató publikumot: a Magyar Nemzeti Cirkusz népes állatsereglete idén egy afrikai zsiráffal bővül. Zambesi, a zsiráf bika fellépése a cirkuszban idomárja, Ifj.Richter József szerint igazi unikumnak számít. Az afrikai elefántokon, a zsiráf bikán kívül mongóliai púpos tevéket, pónikat, arab, holland fríz és andalúz lovakat nézhet meg testközelből a nagyérdemű.
A cirkusz igazgatója, Ifj. Richter József ígérete szerint, a Nemzeti Cirkusz minden idők leglátványosabb műsorával jelentkezik 2014-ben: olyan pazar műsort visznek el idén az ország nagyvárosaiba, amelyet még nem látott a hazai közönség!