A Magyar Nemzeti Cirkusz Igazgatósága a 25 éves Jubileumi Gálaműsor hatalmas sikerére való tekintettel 2019. évi turnéját meghosszabbította, így október 18-tól november 10-ig Budapest 22. kerületében a Barackos út 110. alatti területen lehetősége van a közönségnek megnézni mindenidők legizgalmasabb és leglátványosabb show-műsorát, Fűtött nézőtérrel!
Magas minőséget elismerő európai tanúsítványt kapott az Ifj. Richter József vezette 25 éves Magyar Nemzeti Cirkusz, amivel Európa három legjobb társulata közé került. Az Európai Parlament idén először ítélte magyar cirkusznak a BigTopLabel díjat, amire társulatunk mérhetetlenül büszke. Ezért is döntöttünk úgy, hogy aki idén kihagyta vagy újra szeretné látni idei nemzetközi gálaműsorunkat, annak most november 10-ig lehetősége legyen a fővárosban ellátogatni hozzánk.
„Óriási elismerés számunkra, hogy a Magyar Nemzeti Cirkuszt 2019-ben Európa három legjobb társulata közé választották! Számunkra a közönség visszajelzése a legfontosabb, de ezek a szakmai fórumok – mint az Arany Bohóc-díj is, amit tavaly hozhattunk haza – megerősítést adnak, hogy jó úton járunk.” – fogalmaz Ifj. Richter József cirkuszigazgató.
Idei műsorunkat eddig 19 városban, mintegy 186 alkalommal mutattuk be. A nyári hónapokban 9 hetet vendégszerepeltünk Balatonlellén, ahol rengeteg hazai nyaraló és számos külföldi turista szerzett nem mindennapi élményeket. Az ország teljes területén nagy sikert aratva sokszor játszottunk teltházak előtt, így mindenképpen azt javasoljuk, hogy a budapesti előadásokra is vásárolják meg belépőjegyüket elővételben a helyszínen vagy online a webshop oldalunkon, ezzel biztosítják helyüket Európa legszínvonalasabb cirkuszműsorára. Az előadásainkon továbbra is nemzetközi sztárok lépnek porondra vagy akár a világhírű Richter csoport. A hamisítatlan cirkuszi hangulatot a Nemzeti Cirkusz 8 tagú zenekara is biztosítja, illetve a hangulatot fokozza afrikai énekesnőnk Lady Masallah, akik a teljes előadás alatt élőben kísérik a műsorszámokat.
A 25 éves Nemzeti Cirkusz művészei szeretettel látják a főváros iskolásait, hogy együtt ünnepeljék a cirkusz születésnapját. A fent látható kupont a diákok az iskolákban kitöltve kapják meg, amivel nincsen más teendő, mint érvényesíteni valamelyik budapesti előadásra a helyszínen található cirkusz jegypénztáránál. A foglalás időpontját a szabad helyek függvényében tudjuk kiszolgálni. A kupon névre szóló, nem átruházható és 1 db gyermekjegyre váltható be. Kérjük figyelmesen olvassák el a kupon hátoldalán található tájékoztatót.
Bővebb információt kaphatnak a cirkusz elérhetőségein.
A premier előadáson a 25 éves jubileumi gálaműsorunk mellett egy világrekord-kísérletre vállalkozik a Nemzeti Cirkusz óriássátrában a Fricska Táncegyüttes:
Ismét új táncstílust alkotott a 4 fiatalember Papp Gergely Bálint, Papp Máté Bence, Popovics Márk és Szabó Dániel. Elképesztően gyors virtuóz tánctudásukat ezúttal a levegőben próbálják ki.Egy lélegzetelállítóan látványos produkcióban fejjel lefelé, hammockban függeszkedve óriási sebességgel pörögve táncolnak majd. A légtorna és a néptánc ötvözetéből új stílus született, melyben 1 perc alatt a legtöbb néptáncos csapást szeretnék teljesíteni, amire még nem volt példa a világon sehol. A fiúk felkészülését Vincze Tünde a Magyar Légtornász Egyesület elnöke segítette.
CSAK A PREMIEREN! A VIP illetve Páholy jegyek mellé vásárlásonként ajándék műsorfüzetet adunk!
Október 31-én Halloween Éjszaka a Cirkuszban - Extra kibővített műsor