A Richter József Kossuth- és Jászai-Mari díjas artistaművész által 1995-ben alapított Magyar Nemzeti Cirkusz idén ünnepli 25 éves fennállását. A cirkusz igazgatói posztját 7 évvel ezelőtt adta át fiának Ifj. Richter Józsefnek, aki jelenleg is Magyarország legnagyobb és legszínvonalasabb utazó cirkuszát igazgatja. A jubileumi gálaműsor alkalmából minden idők legizgalmasabb és leglátványosabb show-műsorával készült. Az idei vadonatúj műsorunkat szokásunkhoz híven 21 városban adjuk elő, több mint 200 alkalommal. Nyári előadásainknak immár 23. éve a Balaton déli partján fekvő üdülőváros, Balatonlelle ad otthont július 1-jétől egészen augusztus 24-ig.
A Richter család nevével fémjelzett társulat mára már garancia arra, hogy Európa egyik legszínvonalasabb klasszikus cirkuszműsorát élvezheti a hozzánk betérő közönség. Az elmúlt években bemutatott előadásainkra rendszeresen ellátogatnak a világ legrangosabb cirkuszművészet eseményeinek igazgatói és a hazai sztárok is. 2018-ban a 42. Monte-Carloi Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany Bohóc-díjas artistaművésze, a TV2 Csak show és más semmi című műsorának zsűrijéből is ismerős igazgató, most extra produkciókat is szerződtetett a 2019-es évadra.
A Jubileumi Gálaműsorra való tekintettel rendhagyó nyitánnyal veszi kezdetét az előadás, amiben a közönség nagy kedvence Merrylu Richter lélegzetelállító kézegyensúlyozó számát is láthatják. A produkcióban a bájos artistahölgy bemutat egy nagyon egyedi trükköt is.
A hatalmas sikerre való tekintettel az idei jubileumi műsorunkon újra átélhetik az adrenalin sokaságot. Fmx motorosok több, mint 20 méteres repülése a közönség és a porond felett. A fiatalok körében hódító FMX motor-hobbi rengeteg veszélyt hordoz magával. Járjon csodájára előadásunkon! Extrém pillanatokban lesz része.
Minden évben kikérjük a közönség véleményét, akiknek kívánsága több éve már, hogy a világhírű Caveagna család bohócai szórakoztassák őket, így 5 év után Olaszország legnagyobb mókamesterei, Steve és Jones, újra a porondunkon.
A 25 éves Jubileumi Gálaműsoron a világhírű Asztronauta show. Simet László és két partnere évekig a Cirque du Soleil társulatának főszereplői voltak. A produkció a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst-díjat nyert, míg a Monte-Carloi Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Külön-díjjal jutalmazták. László és két asztronauta segédje minden előadáson életüket kockáztatják a magasban, hogy nagyon egyedi produkciójukkal elkápráztassák a közönséget.
Ovidiu Tell különleges íjlövő produkció, melyet Románia legnívósabb íjmestere mutat be. Ez a műsorszám szintén először látható Magyarországon. Ovidiu TV2 „Csak show és más semmi” című műsorában Horváth Éva és Vastag Csaba sztárok mestere volt. Produkciója végén egy Tell Vilmos mutatványához hasonló, rendkívül veszélyes trükköt mutat be, amikor a saját fejére helyezett almát találja el 5 nyílpuska segítségével.
A két világhírű cirkuszdinasztia a jubileumra való tekintettel egy vadonatúj közös elefántakrobata produkcióval készült. A közönség idáig ilyen trükköket csak lovak hátán láthatott, ezúttal viszont a csoport tagjai elefántokon mutatják be ezeket. Az újonnan összeállított műsorszámban látható lesz a legendás triplaszaltó és további olyan trükkök, amik garantálják az izgalmas pillanatokat.
Hosszú évek után ismét lengőtrapéz-produkció a Nemzeti Cirkuszban! A cirkuszművészet egyik legrégebbi artistaprodukciója, amiben az ugró artista 100%-os bizalmat szavaz az elkapó embernek, hiszen ha az nem kapja el, akkor artistatársa a mélybe zuhan. A legendás hármas szaltó mellett nem mindennapi trükkök, több mint 10 méter magasban, a cirkusz kupolájában.
A műsort a Nemzeti Cirkusz zenekara kíséri és afrikai énekesnőnk Lady Masallah.
Sok szeretettel várja az igényes szórakozásra vágyó közönségét Ifj. Richter József és 70 fős társulata, közel 100 idomított állatával.