Magyarország első és egyetlen cirkuszművésze, akit Kossuth-díjjal tüntettek ki.
A Magyar Nemzeti Cirkusz alapítója.
Richter József 1951-ben született Keszthelyen. Szülei is artisták voltak, Józsefet már gyermekkorában elkezdték felkészíteni az artistapályára. A család elefánt- és lovasakrobata produkciókat hozott létre. Műsorszámaikat a világ legnagyobb cirkuszaiban bemutatták, öt világrészt felölelő vendégszerepléseik során. Szakmai elismerésként a Jászai Mari-díjat és a Magyar Arany Érdemkeresztet kapta, mint állami kitüntetést.
1972-ben feleségül vette a híres Renz Cirkusz igazgatójának leányát, Karolát, aki csatlakozott a Richter csoporthoz. 1974-ben az első Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon előadott elefánt akrobata produkciójukat Ezüst Bohóc-díjjal jutalmazták. Házasságukból két fiú, Flórián és József született, akik folyamatos hazai és külföldi szerepléseikkel továbbviszik a cirkuszi tradíciót.
Richter József artista-pályafutása végén 1995-ben megalapította saját utazócirkuszát, a Magyar Nemzeti Cirkuszt, amelyet közel két évtizedig sikeresen igazgatott. A Nemzeti Cirkusz igazgató szerepkörét 2012-ben fiatalabbik fiának, ifj. Richter Józsefnek adta át.
2012. november 1-jén kinevezték a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójává. Ezt a posztot 2015. november 30-ig töltötte be.
2014-ben Magyarország Érdemes Művésze díjjal tüntették ki.