A társulat telt házas előadás Fináléjában ünnepelte Ifj. Richter József születésnapját!


25. születésnapját ünnepelte Április 7.-én az egyetlen magyar Arany Pierrot díjas cirkuszművész, a Nemzeti Cirkusz igazgatója: Ifjabb Richter József!

Ifj. Richter József elmondta:
"Az idei előadás véleményem szerint a legerősebb az elmúlt 23 évben. Idei vadonatúj műsorunk címe: VILÁGSZÁMOK A PORONDON! Nagyon merész dolog ilyet kijelenteni. Kicsit aggódtam is, ami a műsor elnevezését illeti, de a szerződtetések közben végül sikerült olyan műsorszámokat összeválogatni, amelyek valóban világszámok. Vannak köztük egyedülálló produkciók, ráadásul vendégművészeink soha nem voltak láthatóak mind idáig Magyarországon. Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen magas színvonalú műsorral szórakoztathatjuk a hazai közönséget. 
Az idei műsor mellett nagy munka folyik a háttérben. Készülünk egy olyan felkérésre, amelyről úgy érzem, hogy életem legnagyobb lehetősége: Monacoban a világ legnagyobb cirkuszi rendezvénye a 2018. Monte-Carlo-i Nemzetközi Cirkuszfesztivál. Ez a filmesek Oscar-díja, az artisták olimpiája! Mindenképpen minél jobb eredményt szeretnék elérni és a maximumot kihozni magamból és csapatomból. Ehhez viszont kell majd a magyar közönség biztatása is!

A 25 éves igazgatónak ezen közel jövőbeli céljain túl idén Magyarország nagyobb városaiban turnézik társulatával, Magyarország legnagyobb és legszínvonalasabb cirkusz műsorával.
Sok szeretettel várjuk Önöket előadásainkra!