ELSŐ SOPRON NEMZETKÖZI CIRKUSZFESZTIVÁL


Megérkezett társulatunk Sopronba!

Jöjjön el Ön is és szavazzon, hiszen idén először a közönség szavazatán múlik, hogy melyik produkció nyeri el az Arany díjat! Szavazzon a kapott szelvényen a legjobb produkcióra, hogy kiderüljön az Ön városában ki volt a legjobb.

Idén úgy döntöttünk, hogy Budapest után Sopronba hozzuk a cirkuszfesztivál hangulatát. Így az idén a világ számos fesztiváljain Arany minősítést kapott produkciókat láthatnak porondunkon.

Október 1.-jén szombaton 11 órától 13 óráig Ingyenes nyílt cirkusznapot tartunk, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé! Lehet állatot simogatni, eszközöket kipróbálni, közös fotókat készíteni és dedikáltatni, megnézni hogyan próbálnak az artisták, az idomárok az állatokkal... és a fókák még egy egyedülálló programmal is várják az érdeklődőket.(Jó idő esetén.)

Fizika a cirkuszban című könyv vásárolható meg a mozgóárusunknál, amelyből nagyon sok érdekességet tudhatnak meg a cirkuszról. Természetesen erről a rendezvényünkről sem hiányozhat a nemzeti cirkusz fúvós zenekara és a gyönyörűhangú afrikai énekesnőnk: Lady Masallah.

Október 02.-ig várja nagyon sok szeretettel Sopronban, a Tesco mellett a szokott helyen Ifj. Richter József, a világ legfiatalabb cirkuszigazgatója és 70 fős társulata az igényes szórakozásra vágyó rajongóit.